01. Boldog Szülinapot!

Sziasztok skacok! Először is szeretném megköszönni a 20 feliratkozót, és a hat kommentárt, amit a prológushoz írtatok! El sem tudjátok képzelni, hogy mennyit jelent ez számomra! :) Főleg egy prológus után!!

És akkor most térjünk rá egy kicsit az első fejezetre, és úgy az egészre. Szóval néhány információ:
• ha kérdésed lenne, bátran fordulj hozzám, e-mailomat oldalt megtalálod, nem harapok legrosszabb napjaimon se
• cserék jöjjenek csak, azokat mindig szívesen kiteszem
• köszönöm a csodaszép fejlécet Crystal drágának♥
• blog trailere elkészült, oldalt megtalálható, köszönöm, ha megkukkantod
• mivel elkezdődött az iskola, így én is tizedik osztályos lettem, úgyhogy a részeket próbálom sűrűn hozni, de meg kell bocsájtsatok nekem, ha kések egy-két napot esetleg, remélem ezt megértitek
• szeretném váltogatni a szemszögeket, majd meglátjátok, hogy ez miként lesz
• a fejezet rövidebb lett, mint amit előpször szerettem volna, de nem szeretnék minden poént rögtön lelőni, szóval ez most így sikerült...
Azt hiszem dióhéjban ennyi lenne, ha eszembe jut még valami, arról feltétlenül szólok. Akkor hát jöjjön is a rész! Várom a megjegyzéseket, illetve véleményeiteket! 

LIAM MALIK

Két kicsi kéz fúródott az oldalamba, majd éreztem meg fogadott húgom kicsiny súlyát oldalamon. Mindig áldott reggel ezt csinálja, felmászik rám, és addig nyaggat, amíg ki nem mászom az ágyból, és le nem vonulok reggelizni vele. Más talán idegesítőnek tartaná a kis drágát, de én elmondhatatlanul imádom, hisz’ ki tudna ellenállni egy édes öt éves noszogatásának? Emellett pedig olyan tüneményes hangja, illetve természete van, hogy az szinte leírhatatlan.

- Liam! – szólított csilingelő hangocskáján. – Gyere már!

- Kérlek, Julie, csak még öt percet – motyogtam, miközben a párnámat a fejemre húztam. 

- Letelt – kezdett bele kacarászva a vesémen való ugrálásba.

- Oké – ragadtam meg hirtelen apró testét és borítottam magam mellé. – Aludj Te is!

- Nem, nem!  - rázta kobakját. – Anyuci azt mondta, hogy ma különleges nap van! – tágultak ki pupillái, végül pedig egy hatalmas mosollyal aranyozta be a napomat.

- Nem, egyáltalán… - tiltakoztam volna hevesen, de Julie a számra tette tenyerét, így elhallgatatva engem.

- Liam, szülinapod van! Ez jó dolog! Kapsz sok ajándékot – bizonygatta a kis drága igazát, mire csak felsóhajtottam, és a hátamra gördültem. Utálom a szülinapomat, mindennél jobban, ugyanis ez a nap csak a múltamra emlékeztet. A családomra, ahol éltem, az akkori otthonomra, és az anyukámra, akit aznap éjjel láttam utoljára, mikor a bátyámat is elvették Tőlem. És, igen, már megint itt kötöttem ki, mint az elmúlt három hónapban elalvás előtt, a bátyámnál. Zayn, aki az egész életét feláldozta értem, és a gondolat, hogy ezt sosem fogom tudni meghálálni neki, szinte felemészt. 

Rengeteget töprengtem azon, hogy hogyan találhatnám meg, és mondhatnék neki köszönetet mindenért, de eddig a napig az elhatározásom mind csak gyerekes képzelgés volt. Azonban mától felnőttnek számítok, így könnyedén leléphetnék, de mégis hová mennék? Sokkal tartozom ennek a családnak, amiért olyan körülményeket teremtettek nekem, amire egy tíz éves kisfiúnak szüksége volt akkor. Egyszerűen csak nem mehetek el, túl sokkal tartozom nekik, pont, ahogy Zayn-nek is.

Julie türelmesen várt, míg összeszedtem magam, s nagyot sóhajtva kikeltem az ágyból.

- Végre – ragadta meg kezemet azonnal, és kezdett a konyha felé ráncigálni. – Anyuci, meghoztam!

- Ügyes vagy, kicsikém! – simított végig Rosaliee egyetlen kislánya, göndör, szőke hajacskáján. – Jó reggelt, Liam! Boldog Szülinapot! – jött oda hozzám azonnal, és puszilta meg az arcomat.

- Köszönöm, Rosaliee – feleltem mosolyogva. Sosem voltam képes Őt anyának hívni, ahogy Jared-et sem apának. Egyszerűen nem ment… Tény és való, hogy tíz éves korom óta velük vagyok, Ők nevelnek, de sosem fogják tudni átvenni az igazi szüleim helyét. Mérhetetlen hála van bennem irántuk, de mégiscsak a nevelőszüleim, és ezzel Rosaliee és Jared is tisztában van, így nem várják el azokat a bizonyos jelzőket.

- Liam! Csomagod jött! – sétált be a maga halálos nyugalmával Jared a konyhába, és tett le elém egy kisebb dobozt.  – Mellesleg boldog születésnapot, öcsi! – pacskolta meg a vállamat, majd rám kacsintott. Életemben nem találkoztam még ilyen kedves, és egyben bohókás emberrel, mint Jared, lehetetlen lelombozni Őt. Csak mosolygott, és mosolygott állandóan, talán nem véletlenül lett belőle gyerekorvos.

- Köszönöm – mondtam, miközben a dobozka feladójának nevét kerestem, de sehol sem találtam. Sosem kaptam senkitől csomagot, így összehúzott szemöldökkel meredtem a papírba csomagolt valamire. Végül rávettem magam, hogy feltépjem, és belenézzek. Ahogy leszaggattam róla a csomagolást, és kibontottam a dobozt rögtön kiesett belőle egy fénykép, és egy kisebb félbehajtott lap.

- Titkos hódoló? – érdeklődött Rose, de én csak monoton ráztam a fejemet, és próbáltam felfogni az elém táruló látványt: a képen a két kisfiú boldog mosollyal az arcukon ölelik egymást, csillogó szemekkel merednek a kamerába. 

- Tessék? – emeltem tekintetem Rosaliee-re. – Dehogy! 

- Megnézhetem? – nyújtotta felém kezét, mire én két sokk között bólintottam és belehelyeztem a képet.

- Ez Te vagy, Liam? És ez a másik fiú? Az, akiről régebben annyit beszéltél?

- A bátyám, Zayn, igen – feleltem, majd automatikusan nyúltam az összehajtott lap után. Egy másodperc alatt felnyitottam, és olvasni kezdtem.

„ Őszintén remélem, öcskös, hogy boldog, élményekben gazdag életed van. Immáron 18 éves vagy, azaz felnőtt. Használd ki a fiatalságod, míg lehet. 

Ölel, bátyád,

Zayn.

U.I.: NE KERESS, rajtam már úgysem lehet segíteni!”

Ezek után ne keressem? Pont azért fogom keresni, mert Ő megtiltotta. Ennyire azért már ismerhetne a tulajdon bátyám, nem? Lényegében bármit írt volna, megpróbálnék rátalálni, tehát ennyi.
Habár, ha a lelke mélyén nem akarná, hogy megtaláljam, nem küldött volna nekem semmit, főleg nem a szülinapomra. Talán ez egy néma segélykiáltás! Igen, biztos vagyok benne, hogy az!

- Minden rendben? – tudakolta Jared, mivel gondolom olyan gondterhelt, elgondolkodó arcot vághattam, mint még soha. 

- Persze, csak tudjátok, ennyi év után jelentkezik, és… á, mindegy – legyintettem lányos zavaromban. Már szaladtam volna a szobámba, hogy eltervezzem Zayn felkutatását.

- Ugyan, Liam! Egyáltalán nem mindegy – tett le egy pohár kávét elém Rosaliee. 

- Ah, köszönöm – emeltem meg a poharat, mielőtt belekortyoltam, és elvesztem a kávé okozta örömökben.

- És mit tervezel mára? – váltott témát Jared, mivel észlelte, hogy nem most van itt az ideje a kérdezz-feleleknek.

- Szerintem átmegyek Lily-hez, ilyesmik – rántottam vállat nemtörődöm módon. Alig vártam, hogy elmondhassam Lily-nek az új fejleményeket. Lily az a lány, aki az elmúlt nyolc évben végig mellettem állt, iskolában és azon kívül is, így mindent tud rólam, amit csak lehet.  Szomszédok vagyunk, így szerencsére még messzire se kell mennem, ha vele szeretnék lenni. Azért be kell vallani azt is, egyáltalán nem rossz nő, sőt, Ő lenne a tökéletes barátnő, de sosem tenném tönkre a barátságunkat egy kapcsolat miatt, ami ki tudja, meddig tartana.

***

- Boldog szülinapot, te kis hülye – ölelte át derekamat Lily. – Pont most akartam átmenni – szorongatott meg, mint a nagymama az egy szem unokáját.

- Köszönöm – viszonoztam gesztusát, és még egy apró puszit is nyomtam a feje búbjára hálám jeléül.

- Mizu? – vigyorgott rám, amint elengedett és szembe került velem. – Gyere már be, ne álljunk az ajtóban – ragadta meg a csuklómat rögvest és kezdett húzni az emelet felé. Amint felértünk becsapta mögöttünk a szobája ajtaját, amibe az egész fal belerengett.

- Lily… - kezdtem volna bele, de Lily közbevágott:

- Nem! Először had adjak ajándékot! – tárta ki szekrénye ajtaját, majd emelt ki belőle egy közepes méretű dobozt. Felsóhajtottam, mert tudtam, hogy addig úgysem szabadulok, míg ki nem bontom. Ezer wattos mosollyal az arcán nézett rám, amikor elkezdtem leszedni a külső csomagolást, majd a nagy dobozban, egy kisebbet találtam. Felnyögtem, majd kiemeltem a kisebb dobozt, és felnyitottam. Legnagyobb meglepetésemre egy újabb „ládikát” találtam benne. A szememet forgattam, miközben annak is letéptem a tetejét. Ez így ment jó három percig, majd egyszer csak egy mini kis papírkocka tárult a szemem, s ekkor tudatosult bennem, hogy valószínűleg most magában remekül mulat saját baromságán.

- Lily! – kiáltottam fel a következő pillanatban, majd mérgesen magam mellé raktam a papírkupacot. – Ez most komoly? – vettem tenyerembe a széttépett darabokat, s szórtam a földre barátnőm lába elé.

- Oké – húzta el a száját csalódottan. – Azt hittem tetszeni fog – biggyesztette le ajkát, és úgy meredt rám, mint egy sértődött kislány.

- Sajnálom – sóhajtottam, miközben a hajamba túrtam jobb kezemmel. – Jelenleg kicsit szét vagyok esve, tudod?

- Miért? Valami baj történt?- csüccsent le mellém az ágyra, aggódó tekintetét rám szegezte. 

- Nem kimondottan probléma – ráncoltam homlokomat, majd Lily felé fordultam. – Téged nem zaklatna fel, ha a nyolc éve utoljára látott bátyád a tizennyolcadik szülinapodra ajándékot küldene, majd utóiratként odavésné, hogy ne keressed?